|
XIII.
Lakiteleki Szőlészeti, Borászati és Marketing Konferencia
Lakitelek/Szigetcsép, 2012. február 20-24. A Kunsági Borvidék nagy érdeklődés mellett immár 13. alkalommal rendezte meg a Duna Borrégió borvidékeinek hegyközségi tanácsai, a Budapesti Corvinus Egyetem Kecskeméti Kutató Állomása és a Kecskeméti Főiskola közreműködésével a Lakiteleki Szőlészeti, Borászati és Marketing konferenciát. A konferencia nyitó előadását Sárecz László VM főosztályvezető-helyettes tartotta. Az ágazat helyzetét elemezve kiemelte a bortermelés nemzetgazdasági fontosságát és tájékoztatást adott a szőlő-, és bortermelés, forgalmazás adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében, valamint a közösségi marketing és a forgalomba-hozatali járulék kapcsán tett intézkedésekről. Az ágazat helyzetét értékelő fórum moderátora, Horváth Csaba, a HNT főtitkára összefoglalta az elmúlt időszak tapasztalatait és tájékoztatást adott az ágazat előtt álló kihívásokról. A XIII. Lakiteleki Szőlészeti, Borászati és Marketing Konferencia résztvevői meghallgatva Horváth Csaba HNT főtitkár vitaindítóját, valamint Tornai Tamás MSzBSz elnök, Dr. Molnár Péter Vindependent elnök, Marcinkó Ferenc HNT elnök, Dr.Tarján Balázs Bor Eredetvédelmi Tanács elnök tájékoztatóját, a következő álláspontot alakították ki. - A jelenlévők fontosnak tartják egy ágazati stratégia minél előbbi kialakítását.
- A szakmai konszenzuson alapuló stratégia alapján lehet meghatározni azokat a feladatokat, melyek egy szakmaközi szervezet céljait, feladatát képezik.
- Elfogadhatatlan, hogy az ágazat szakmaközi szervezetét négy, önmagát a feladatra kijelölő szakmai szervezet – köztük számottevő reprezentációval nem rendelkezők - készíti elő olyan mélységig, amihez már csak a csatlakozás lehetőségét teszik lehetővé.
- Alapvető fontosságú, hogy a szervezet alulról épüljön fel a régiókban és a régiók küldöttei képezzék a szervezet közgyűlését.
- Arányos képviseletet kell biztosítani a szőlőtermelőknek, borászoknak, kereskedelemnek.
- Fontos kritériumnak tartják a jelenlévők, hogy a régiók küldöttei – 1 szőlőtermelő, 1 borász az általuk képviselt terület, volumen arányában rendelkezzenek szavazattal.
Pld. 500 hektár szőlőültetvény területenként 1-1 szavazat és 5.000 tonna feldolgozott szőlők mennyiség után 1-1 szavazat - A fenntartási hozzájárulásról később az előkészítés befejező szakaszában érdemes csak tárgyalni, de eleve differenciáltnak kell lennie és nem az apparátus fenntartását kell szolgálnia.
A konferencia előadásai:
Termőhely kiválasztás és fajtahasználat kérdései a Duna Borrégióban Előadó: Dr. Bisztray György tanszékvezető egyetemi tanár, BCE Szőlőtermesztési Tanszék A Duna Borrégió fajtaszerkezetének alakulása az EU csatlakozás után Előadó: Dr. Hajdú Edit tudományos főmunkatárs, BCE SZBKI A Duna Borrégió stratégiája Előadó: Szőke Sándor elnök, DBSZBE Szőlő-, borágazat támogatási lehetőségei Előadó: Bodnár Péter osztályvezető, MVH, Budapest Két út áll előttem, a mennyiség vagy minőség ? Trendek a világ borászatában Előadó: Dr. Janky Ferenc egyetemi docens, BCE Borászati Tanszék Rácz Kinga PhD. A környezettudatos borászat Előadó: Szabó Attila tudományos főmunkatárs, BCE SZBKI Évjárat hatása a borok minőségére - a 2011-es év értékelése Előadó: Dr. Kerényi Zoltán igazgató, BCE, SZBKI, Kecskemét Klímaváltozás és a szőlőtermesztés Előadó: Dr. Németh Krisztina tanszékvezető főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola Gyümölcs és Szőlőtermesztési Intézet Szőlőfajták, klónok, hibridek, a fajtahasználat időszerű kérdései Előadó: Pernesz György vezető tanácsos, MGSZH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Növény-egészségügyi előrejelzés kérdéseiről Előadó: Petter László, Syngenta Szőlő tápanyag visszapótlása bactofillal Előadó: Farkas Gyula, Agro.Bio Hungary Kft. Tájékoztató a Termékpálya Bizottság munkájáról Előadó: Klément György alelnök, Kunsági Borvidék Üzemi szőlőtermesztés tapasztalatai 2011-ben Előadók: Gál Csaba Szigetcsép, Kornóczi János Kecel. Növényvédelmi praktikák Előadó: Mérai Imre szaktanácsadó, BASF. Bormarketing, nemzetmarketing, lehetőségek a bormarketing területén Előadó: Farkas Zoltán elnök, Nemzeti Bormarketing Bizottság A Duna Borrégió legújabb kiadványának bemutatója Előadó: Bányai Gábor Botond főszerkesztő, DBM magazin www.elitbor.hu Előadó: Dlusztus Imre elnök, Duna Borrégió Borút Egyesület Minőségi bortermelés a termékleírások jegyében Előadó: Brazsil Dávid szakreferens, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa A Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere Előadó: Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa A hatósági borellenőrzés tapasztalatai Előadó: Kunszeri Miklós főfelügyelő, MGSZH. Borászati Igazgatóság A szakmai előadások és konzultációk mellett a 2011. évi újborok bemutatására, valamint az évjárat értékelésre is sor került. A rendezvény díszvendége Vida Péter, a 2011. év borásza volt. Ez évben először a konferencia résztvevői szakmai tanulmányút keretében ismerkedhettek meg a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Borászattal. Az üzemlátogatás során művelés-, és metszésmódok bemutatót, a reduktív borkészítésről konzultációt és természetesen borbemutatót tartottak a birtok tulajdonosai. A konferencia állandó kiállításán a 2011-2012. év PartyBor válogatás TOP 12 bora volt kóstolható. A konferencián elhangzott előadások letölthetők a www.kunsagiborvidek.hu weblapról.
 
 
|